Településtörténet

Tiszaluc és környéke ősidők óta lakott hely volt. Határában a kőkorszak korai szakaszából, Kr. e. 5000-ből származó sírokat tártak fel a régészek. A rézkor középső szakaszában pedig már valóságos falu alakult ki ezen a területen. A régészeti kutatások az tigazolják, hogy a bronzkorban a község határában lévő Sarkad-pusztán emelkedő Danka-dombon sáncokkal megerősített, várszerű erődítmény állt. Az erődítményben lakott a közösség vezetőrétege, a falu pedig a domb lábánál terült el. A település létezésére Anonymus Gesta Hungarorum című munkában is utal, amikor a magyarok honfoglalásáról írott fejezetben már név szerint említi a helyet: Árpád vezér küldöttei: Ősbő meg Velek a Tisza folyón, a Lucz-révnél átúsztattak.

A település 'Élő-Tisza' partján alakult ki. A szeszélyesen kanyargó folyószakasz a Tisza-mente egyik legárvízveszélyesebb szakasza volt. Innen zúdultak le az áradások az Alföld felé. A Tisza-szabályozása után a nagyközség szerepe a víziközlekedés szempontjából háttérbe szorult.

Árpád-kori település. Nevét már 1219-ben említette oklevél, melyből megtudjuk, hogy az ispotályosoknak ott már ekkor szegényházuk volt.

1261-ben pedig említették, hogy ekkor a luczi vámnak egy része az egri püspöké volt.

1290-ben a királyi peczérek földje volt, melyet Simon fia Tamás kapott adományba.

1373-ban Luczot az aurániai perjel elcserélte a Czudar családdal, amely a falut 1440-ig birtokolta.

1392-ben a Bogátradvány nemzetségből származó Luczi fia, Simon birtoka volt.

1405-ben az Isépi, Cselei és a Dobi családoké volt.

1435-ben a Dobi és a Monaki családok voltak birtokosaiként említve. Ekkor már népes hely lehetett, mivel ekkor már Felső és Alsó jelzőkkel két szomszédos község viselte e nevet.

1440-ben a Czudarok a maguk részét a Rozgonyiaknak adták zálogba, és ugyanezt teszik 1450 körül a Monakiak is, ekkor a Ruszkai Kornisok lettek zálogos urai.

1492-ben Beatrix királyné Felsőluczot visszabocsátotta Monaki Mihály birtokába.

1567-ben a törököktől elpusztított helyek között volt említve.

1598-ban, a mikor a török hódoltsághoz tartozott, a törökön kívül Monaky Ferencz, István és Péter és Rákóczi Zsigmond adóztatták.

1603-ban I. Rudolf király Rákóczi Zsigmondnak újabb adományt adott a birtokra.

1644-ben itt a kuruc és labanc seregek között véres csata volt. 1711-ben a Rákócziak többi birtokaival együtt a Udvari Kamara foglalta el, míg Alsólucz 1732-ben Szirmay Tamásé és Fáy Gáboré lett.

1774-ben Szendrői Török József az ura. Később azután Alsólucz Rákóczi-jogon a gróf Aspremontoké, a felsőluczi puszta pedig a Monakiak révén az Andrássyaké lett. Az Aspremont-féle részt azután a gróf Erdődyek kapták, a 20. század elején gróf Erdődy Györgynek és gróf Andrássy Gézának volt itt nagyobb birtokuk s az előbbinek, az ide tartozó Sarkad-pusztán, csinos emeletes úrilaka is épült.

Kuruczvölgyi dűlőjéről azt tartja a hagyomány, hogy 1707-ben itt táborozott csapataival II. Rákóczi Ferenc.

1750-ben az egész község leégett, az 1600 körül épült református templommal együtt.

A Lányi Sándor vezette Tisza felmérés (1833-1846) alapján Széchenyi István ezen a vidéken indította meg ünnepélyes keretek között a szabályozási munkálatokat 1846. augusztus 27-én. Erre emlékeztet a folyó tiszadobi oldalán felállított emlékmű.

A 20. század elején Zemplén vármegye Szerencsi járásához tartozott.

1910-ben 2758 lakosából 2747 magyar volt. Ebből 814 római katolikus, 1660 református, 18 izraelita volt.